Bejelentkezés | Regisztráció | -------------------------
Napi rádió adás
Napi videó
Aktuális
Projektek  »  Otthon program

Otthon program

3 sor és 1 pipa = 10 milliárd forint

Évente átlagosan 10 milliárd forint (tízezer millió) az az összeg, amiről mi, magyar dolgozó állampolgárok nem rendelkezünk, pedig megtehetnénk.
Nem kell hozzá más, mint kitölteni 3 sort és 1 pipát rakni a végére. Ez a 3 sor sem okoz nehézséget, mert már eddig is ezerszer leírtuk.
Ez a téma az 1 százalék.

Otthon program

Szeretnénk felhasználni ezt az összeget arra, hogy lakásokat építtessünk és odaadjuk azoknak, akik eddig nem engedhették meg maguknak.
Terveink szerint akár a lakás teljes összegét mi fizetjük, de aki nem tud várni és már rendelkezik valamennyi tőkével, nála a fennálló részt fizetjük.

Kapsz egy lakást tőlünk

A feltételeket úgy szeretnénk megszabni, hogy ne lehessen kicselezni, és tényleg olyan emberek kapjanak lakást, akiknek nincs.

Feltételek közt van, hogy
- az Egyesületben aktív tag legyél
- felajánld az 1%-odat az Egyesületünknek
- nem a saját lakásodban élsz
Előrébb sorol a listában, ha
- régebb óta laksz albérletben (igazolhatóan)
- több eltartottad van (gyerekek, szülők)
- többen laktok egy lakásban

Ha már most csuknád is be az oldalt, mert nem vagy köztük, kérlek gondolj másokra. Neked csak 3 sor és 1 pipa.

Rendelkező nyilatkozat az 1+1%-ról
Forrás: NAV.gov.hu

NAV elektronikus kitöltéshez és beküldéshez az ÁNYK 17EGYSZA letöltése

Mihez kezdünk vele?

2 fő projektünkre fordítjuk:
- Gyerekek sportolási kedvét erősítjük a sportutánpótlásban részt vevő gyerekek támogatásával.
- Évente átlagosan 10 milliárd forintnyi 1%-ról nem rendelkezünk. Ekkora összegből minden évben 500 családnak építhetnénk lakást. Amit mi ajándékba adnánk. Részletek: [Otthon program]

Postázási cím

NAV levelezési címe régiónként
Egyesület levelezési címe: NET Egyesület (Horváth Gábor) 1580 Budapest, Pf.: 85

1 pipa

A pipára azért van szükség az űrlapon (vagy X), mert tudnunk kell, hogy ki vehet részt a programban.
Ha nem szeretnél részt venni a lakás programban, csak adományozni akár a a gyerekek sportolását támogatva, akkor nem fontos a pipa.
Ha megvan a pipa, akkor szeretnénk az oldalunkon is név szerint megköszönni a segítséged.


Egyesület
  • Rólunk
  • 5 alap
  • Tag leszek
  • Hírek
  • Megtakarítás
  • Mobilflották
  • Kuponok+
  • Kedvezmények
  • Vállalkozásoknak
  • Projektek
  • LSU program
  • Otthon program
  • Vízmegtakarítás
  • Gázmegtakarítás
  • Víztisztítás
  • Rólunk
  • Röviden
  • Dokumentumok
  • Hirdetmények
  • Toborzás
  • Mobilflották
  • DELTA csomag
  • Tudásközpont
  • Mi a piramis?
  • Saját bevétel
  • 1. fokozat
  • 2. fokozat
  • Étkezés
  • C-vitamin trükk
  • Röviden
  • Egyesület
  • NET
  • 5 alap
  • Mobilflotta
  • Kedvezmények
  • Képzés
  • Bevétel
  • Vállalkozások
  • [Lottóközösség]
  • Tesztelés
  • Víztisztítás
  • Ami a vízben van
  • Víztisztítók
  • Ajánlatunk
  • Hirdetmények
  • Pilobolus
  • Human Body
  • Fitbalance
  • Napfényes
  • Abádszalók
  • Mesterségek Ünnepe
  • Lottós kampány
  • Jövedelemépítés
  • Alapozás
  • Saját bevétel
  • Többlábon állás
  • Alapjövedelem
  • [Lottóközösség]
  • Toborzás
  • Magánemberként
  • Kiemelt toborzóként
  • Munkanélküliként
  • Főállású anyaként
  • Kedvezmények
  • Herbaház
  • Bijó bolt
  • HungaryCard
  • Bank
  • Könyvelő
  • Ügyvéd
  • Sodexo
  • Tag leszek
  • 1. Regisztráció
  • 2. Belépési nyilatkozat
  • 3. Tagdíj
  • 4. Aktivitás
  • Vállalkozásoknak
  • Magánembereknek
  • Vállalkozóknak
  • Szervezeteknek
  • Településeknek
  • e-Számla
  • Info pontok
  • Közösség
  • Tagok
  • Játék
  • Játék
  • 1. szoba
  • 2. szoba
  • Képzés-tréning
  • Mókuskerék
  • Heti leckék
  • Tudásközpont
  • Spirituális ember
  • Egészség
  • Étkezés
  • Sport
  • Egyensúly
  • 2010-2018 © NET Okatási és Kulturális Egyesület
    A weblap tartalmának másolása és módosítása tilos, kivéve az erre a célra készített oldalak tartalma.